Tausz Ferenc. (1852-1903. április 17.) 1895-1903 között a Medve utcai iskola francia tanára volt. „A zalamegyei Tapolcza adta őt nevelés- és oktatásügyünknek. Középiskolai tanulmányait Szombathelyen kezdte és Temesvárott folytatta, a hol 1874-ben tett érettségi vizsgálatot. Egyetemi tanulmányait a budapesti kir. magy. tudomány-egyetemen végezte. Itt nyert tanári oklevelet is az orsz. középiskolai tanárvizsgáló bizottság előtt a természetrajzból és vegytanból 1878-ban. Tanulóévei sanyarúságban teltek el, s hogy szegény anyját gyámolíthassa, nevelői állást vállalt. így nevelősködött Horváth József tiszttartónál, Horváth Boldizsár miniszter öcscsénél, Dettán, a Perger-családnál Pesten és Csáky Albin grófnál. A székesfőváros szolgálatába 1879. szeptemberével lépett, előbb, mint segéd-, 1881-től mint rendes tanár. Tanított egy évig a III. ker. polgári fiúiskolában, 1880. évi szeptember 1-től 1892. évi június végéig a II. ker. közs. polgári leányiskolában, hol 1883. decz. 27-től 1884. aug. 5-ig az igazgatói teendők ellátásával is meg volt bízva. Az 1891/2. iskolai évben a II. ker. közs. közép kereskedelmi iskolában a franczia nyelvet tanította, míg aztán az 1892/3. iskolai év kezdetével a II. ker. közs. polgári és közép- kereskedelmi iskolához helyeztetett át. A két intézet különválása után aztán 1895/6. tanévtől haláláig a II. ker. közs. polgári fiú- iskolában tanított. Tanári teendőit buzgón és lelkiismeretesen végezte. Páratlan jó szívével, nemes leikével, szerénységével megnyert magának tanítványt, kartársat, közönséget egyaránt. Ez a kulcsa annak, hogy jóbarátja számtalan volt, ellensége egy sem. Nemesen érző, igazságos szív, határozott jellem, talentumos fő, pallérozott lélek volt. Szakmáját kitűnően értette s műveit lelkének kincseivel negyedszázadon át gazdagította az ifjúságot. Szabad idejében szívesen kereste föl barátai és polgártársai körét s társalgásán mindjárt meglátszott a sziporkázó szellem, a franciás, ötletekben gazdag, eleven gondolkodás, az aranyos kedély, a meleg szív és műveit lélek. A kik ismerték, nem felejtik el soha.”