Szőnyi (Schannen) Jenő (1902–1993). Kézimunkát, éneket és mezőgazdaságtant tanított a Medve utcai iskolában. (1922-től 1943-ig biztosan a Medve utcai iskolában tanított) 

Szőnyi Jenő. Önarckép

Szőnyi Jenő. Átjáró.

Kilátás Budapestre

Szőnyi Jenő. Flórián tér.

Szőnyi Jenő. Utca Magyarországon..

Szőnyi Jenő. Szántás lóval.

 

Szőnyi (Schannen) Jenő (Budapest, 1902-1993. július 7. Sírja a Farkasréti Temetőben van.) a huszadik század magyar művészetének egy jelentős alakja. Képi tehetsége mellett zenei műveltségével tűnt ki. Schannen Jenő a század legelején, 1902-ben született Budapesten. Mind rajz, mind zenei tehetsége már iskolás korában feltűnt tanárainak, környezetének. Biztatták és támogatták ezirányú képzését. Fő hivatásként a tanári pályát választotta, mondván, tehetségéből így tud a legtöbbet átadni a következő generációnak. 1920-ban elvégezte a Tanárképző Főiskolát, rajz- és zenei szakon. Rövidesen – festőművészi ambícióira hallgatva, tanári munkája mellett - beiratkozott Krivátsy-Szűcs György festőiskolájába. A festőiskolát elvégezve a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, ahol 1924-ban dicsérettel végzett. A Főiskolán olyan tanárai voltak, mint Glatz Oszkár és Rudnay Gyula. Másik szerelme, a zene sem hagyta azonban nyugodni, ezért a képzőművészetek mellett ezen a téren is tovább képezte magát. A Zeneakadémián Molnár Antal tanítványa lett, az Akadémián 1928-ban diplomázott. Az oktatás és a saját képzése mellett ebben az időben már ontotta magából a rajzokat és festményeket. A tájképek és életképek mellett már ekkor egyik kedvence volt az általa néhány vonallal megalkotott, mégis élő, az érzelmeket és a jellemet csodálatosan kifejező karikatúra. 1933-ban testvéreivel együtt – a kor divatjának megfelelően – magyarosította nevét Szőnyire. Ekkortól kezdve képeit ezen a néven szignálta. Eközben a zenéhez sem lett hűtlen, hallatlan energiájából még erre is futotta: miután már több fővárosi kórus tagja volt, 1933-ban alapító tagként a Földényi kórus tagja lett, majd nemsokára az Egyetemi Énekkar is tagjává fogadta. Az ezzel járó további leterhelés nemhogy fárasztotta volna, hanem inkább inspirálta: számtalan rajzot, karikatúrát készített társairól és a többi művészről, akikkel így kapcsolatba került. Már a harmincas évek közepétől több kiállításon szerepelt, elismertsége a hatvanas évektől erősödött meg, ekkortól évente több – közös vagy egyéni – kiállításra kapott meghívót, a kritika igen pozitív visszhangja mellett. Karikatúrái mellett város- és tájképei, valamint humorral és mély empátiával megalkotott életképei arattak kiemelkedő sikereket. Briliáns fekete-fehér technikája: szén-, tus- és tollrajzai szinte fakóvá tették magával ragadó színes olajképeit és akvarelljeit. 1993-ben, 92-ik évében korában hunyt el az idős, de még aktív alkotókedvében lévő művész. Ez az összeállítás emléket kíván állítani a megragadó embernek, aki oly sok szépet alkotott. „Szőnyi Jenő a 20. század hajnalán született, és annak alkonyán halt meg. Élete és munkássága keresztmetszetét adja a múlt század hétköznapjainak. Ha van valaki, aki sokat tudott és sokat élt át a 20. századi magyar művészeti életből, akkor Szőnyi Jenő volt az.” Az 1922/23-as tanévben Schannen Jenő átkerült a Medve utcai polgári iskolába. Szép környezet fogadta. „Egy stílszerű, kolosszális, tágas, világos, tiszta iskolaépület” – állapította meg erről később Németh László. Schannen Jenő a következő években elsősorban kézimunkát tanított. Eredményeire jellemző, hogy minden tanévben kiállítást rendeztek a tanulók munkáiból. Éneket is tanított. 1928-1932 között mezőgazdaságtant is kellett oktatnia. Megbecsült tanár lett. Sok diák az ő irányítása alatt fedezte fel a képzőművészet szépségeit. Tanítványai évtizedek múlva is emlegették: „Büszkék vagyunk a tanárunkra!” Schannen Jenő mindegyik tanévben komoly szerepet játszott a tanulmányi kirándulások szervezésében. Külön ki kell emelnünk az 1932-es évet. Ekkor a polgári iskolásokat Nyugat-Dunántúlra vitte. Először Kőszeget keresték fel. Innen mentek át Sopronba. Schannen Jenő itt ismerkedett meg a város híres művészével, Storno Ferenccel. Rajzot is készített róla. Storno Ferenc hálából egy fényképet adott a pesti tanárnak; ennek hátlapjára maga a művész rajzolt egy angyalkát. Szőnyi Jenő 1943-ig tanított a Medve utcai iskolában. Ezt bizonyítja a következő forrás. Tanári testület személyi változásai. A szükségessé vált osztálycsökkentéssel kapcsolatban Szőnyi Jenő kartársunk, aki tanári működésének kezdetétől iskolánkban tanított, más iskolába került beosztásba és 1943-ban elhagyta a Medve utcai iskolát. Az iskolai elfoglaltságok mellett azonban más teendői is voltak. 1922-26 között az infláció már hatalmas volt. Ezért Schannen Jenőnek mellékfoglalkozások után kellett néznie. Ezekben az években napjai túlzsúfoltak voltak. A Medve utcai iskolából a déli órákban már rohannia kellett a Várba, ahol a Honvédelmi Minisztérium Tiszti Étkezdéjében ebédet szolgált fel. Ezért fizetést és déli ellátást kapott. A délutáni órákban is dolgozott. Kezdetben forgalmi adó ellenőrzésére vállalkozott; szerencsére ez a hivatali elfoglaltság elég szabad időbeosztást tett számára lehetővé. A zeneművészetben való jártasságát is felhasználta keresetének kiegészítésére. Baráti köréhez tartoztak olyan tehetségek, mint Turmai Aliz és bátyja, Oszkár. Időnként a mozikban léptek fel. Schannen Jenő és Turmai Oszkár hegedült, Aliz pedig zongorázott. Schannen Jenő ekkoriban reggeltől estig elfoglalt volt. „Ha visszagondolok azokra az évekre, kitűnik, hogy mennyi minden fért bele egy napba – emlékezett később vissza. – Milyen sok irányban lehetett valakinek elfoglalnia magát! Mennyi hasznos eredmény tellett ki a nap tizenhat órájából!” Tiszteletre méltó azonban, hogy még ilyen hajszolt időszakban is törődött önmaga továbbképzésével. Énektanárnőhöz járt. Itt újabb kedves ismerősöket szerzett. Közülük Pálfy Mária, Fekete Pál és Mally Győző később az Operaház tagjai lettek. Énektanárnőjük minden évben, a Budai Vigadóban vizsgahangversenyt rendezett; ezeken összes növendéke (így Schannen Jenő is) fellépett. Gabler Vilmos, a Nemzeti Zenede tanára kísérte őket zongorán. A fiatal tanár 1922-ben a Budai Szent Cecília Kórusnak tagja lett. Ez vegyeskarként működött a Maros utca sarkán álló Fáy-ház alagsorában. A kibővült egyházi kórus később a kisebb, majd a nagyobb városmajori templomban tevékenykedett. 1926-ban új karnagyot kaptak Bárdos Lajos, a későbbi egyetemi tanár (majd Kossuth-díjas zeneszerző) személyében. Schannen Jenő a Szent Cecília Kórus tagjairól sorozatosan készített rajzokat. Amikor az énekkar vicclapot jelentetett meg Vigyorgórus címmel; ebben illusztrációként jelentek meg a karikatúrák. (A lapnak összesen négy száma látott napvilágot.) 1923-ban beiratkozott Krivátsy-Szűcs György festőiskolájába. Műterme az Alma utcában volt. Este tanultak itt a művészpályára készülők. Schannen Jenő emlékezése szerint „nagyon tehetséges és igyekvő tagjai voltak a műteremnek.” Olyanokkal tanult együtt, mint Ágh-Ajkelin Lajos, Krocsák Emil, Jakab Károly, Guzsik Ödön, Országh Ferenc és Porter Paula. Krivátsy-Szűcs a maga hallatlan nyugalmával kitűnően korrigálta a jelöltek munkáit. (Öccse, Miklós egyébként Párizsban élt, mint kitűnő szobrász.) A festőiskolát elvégezve, a legtehetségesebb tanítványok főiskolára jelentkeztek. Közéjük tartozott Schannen Jenő is. A Képzőművészeti Főiskolán olyan tanárai voltak, mint Glatz Oszkár és Rudnay Gyula. Rájuk évtizedek múlva is szeretettel emlékezett. A főiskolán is értékes barátokat és ismerősöket szerzett. „Közülük Barcsay Jenő, Kántor Andor, Göllner Miklós, Kássa Gábor, Kemény László és Basilides Sándor már halottak…” – emlékezett vissza a művész több mint fél évszázad múlva. A főiskola elvégzése újabb művészi alkotásokra ösztönözte. 1924-ben számos portrét és aktot készített. (Szénnel, illetve olajjal dolgozott.) A képzőművészetek mellett a zenében is tovább képezte magát. A Zeneakadémián Molnár Antal tanítványa lett. Ezt a főiskolát 1928-ban végezte el. Ekkor szerezte meg az énektanári oklevelet. Művészi tevékenységére a Medve utcai polgári iskolában is felfigyeltek. 1923-ban az egész ország megünnepelte Petőfi Sándor születésének 100. évfordulóját. A fiatal tanár ekkor új oldaláról, szobrászként mutatkozott be. A centenárium alkalmából készítette el Petőfi mellszobrát, amit ünnepélyes keretek között avattak fel. A szépen sikerült műalkotás az igazgatói szobában kapott helyet. 1926-ban karikatúra-tablót készített. Érdekes témát választott: a tanári testület tagjait rajzolta meg, hátulról szemlélve. A tabló nagy sikert aratott, és még jobban növelte a művész népszerűségét kollégái körében. (Kár, hogy a mű elpusztult 1944-ben…) 1929-ben a tantestület gyönyörködhetett kollégájuk új olajfestményében. Ez vízivárosi részletet ábrázolt, a Medve utcai iskola második emeleti ablakából nézve. (Ma is az igazgatói irodában van.) Még ebben az évben új karikatúra-tablót készített a tantestületről. Címe „Medve-gálya” volt, az akkoriban nagy sikert aratott Ben Hur című film mintájára. Ez folytatásra ösztönözte. A következő évben újabb tablót állított össze, Olympos címmel. 1931-ben pedig elkészítette a harmadikat, melynek témája egy október 6.-i iskolai ünnepély volt. Schannen Jenő egyre jobban elmélyedt a karikatúra műfajában. Alkotói módszeréről évtizedekkel később így nyilatkozott Csorba Mária újságírónak: „Először csendben meghúzódom és figyelek, - akár ismert, akár ismeretlen embert akarok lerajzolni. Aztán szinte másodpercek alatt papírra vetem jellegzetes vonásait. Ez vagy rögtön sikerül, vagy nem. Ha igen, odaviszem dedikáltatni. Aztán van úgy, hogy kettőt-hármat összetépek, és a negyedik sikerül. Van olyan is, hogy az elsőnél jobbat tizedszerre sem tudok készíteni. Pillanatok kellenek ahhoz, hogy néhány futó vonallal kifejezzem az illetőt.” Rajzművészi tevékenysége azonban nem korlátozódott az iskolára. 1925-ben megrajzolta Szikla Adolfot, az Operaház karmesterét. 1928-29 folyamán pedig nyolcvanhét karikatúrát készített a Budai Dalárda tagjairól. A sorozatot évtizedek múlva az együttes még élő főtitkárának ajánlotta fel, aki szép levélben köszönte meg annak átvételét. (Sajnos, az anyag további sorsáról semmit sem tudunk…) Rajzolói és festői tevékenysége tehát már ekkor figyelmet keltett. Kiállításokon azonban ekkor még nem vett részt. Szerénységében még nem látta erre elérkezettnek az időt. Miközben pedagógiai és művészi munkássága kibontakozott, a nagy szerelem is megjelent életében. Megismerte Récsey Margit tisztviselőnőt. 1925-ben feleségül vette őt. Felesége komoly műveltséggel rendelkezett, és érdeklődött a művészetek iránt. Schannen Jenő joggal tekintette őt múzsájának. Számos verset írt hozzá, melyek azonban csak kéziratban maradtak fenn. 1927-ben pasztellképet készített feleségéről, akit „Daisy”-nek nevezett. Kezdetét vette évtizedekig tartó boldog házasságuk……Szőnyi Jenő 1962-ben vonult nyugdíjba, több mint négy évtizedes tanári tevékenység után. A következő időszak azonban nem jelentett tétlenséget a művész számára. Most már - a több szabadidő birtokában – még jobban kibontakozott alkotó lendülete. Érdekességképpen emelhetjük ki, hogy Szőnyi Jenő ekkor - átmenetileg - kapcsolatba került a film világával is. 1964 kora őszén forgatták a Jókai-regény alapján készített A kőszívű ember fiai című filmet. Itt Szőnyi Jenő statisztaként szerepelt. Csikós ruhában kimagaslott társai közül. A továbbiakban is jó érzékkel figyelte meg a hétköznapokat. Sok művében örökített meg különböző embereket. Ezek közül a Vége a nagyfröccsnek című karikatúrája és a Hólapátolók című akvarellje sikerült a legjobban. Szorgalmasan járta a fővárost. Több rajzot készített az Erzsébet-híd újjáépítéséről. (Érdemes ezt szembeállítani Lerombolt híd című, 1945-ben papírra vetett grafikájával.) Megörökített olyan épületeket is, amiket később lebontottak. (Ilyen volt a Moszkva téri „Gombát” ábrázoló akvarellje is.) Szőnyi Jenő ilyen tárgyú művei komoly várostörténeti értéket képviselnek. A művész egyre termékenyebb lett. Ezért most már gyakran szerepelt a közönség előtt. 1964-ben a II. kerületi rajzpedagógusok kiállításán Eső után című akvarelljével szerepelt. (Erről Gábor István írt a Pedagógusok Lapjában kedvező hangú méltatást.) A budapesti Rózsa Ferenc Kultúrotthonban 1965. február 6-28. között került sor a IV. Országos Pedagógus Képzőművészeti Kiállításra. A rendezésben Szőnyi Jenő komoly szerepet játszott. Bemutatott három művét intézmények vásárolták meg. Alkotásaiért szakszervezeti nívódíjat kapott. Az Élet és Irodalom hasábjain Frank János kritikája kiemelte Szőnyi Jenő „krokiszerűen friss akvarelljeit”. Nem sokkal később, március 27-április 4. között az Óbudai Képzőművész Klub kiállításán szerepelt a művész két akvarellje: Pihenő csónakok és Este a Belvárosban. A közönség körében ezek is tetszést keltettek. 1965 őszén különösen jól esett a művésznek az, hogy egy iskolába hívták őt meg. Az éppen 75 éves óbudai Árpád Gimnázium állította ki több akvarelljét. (Óbuda, Föld utca című alkotását a III. kerületi tanács vette meg.) Ez volt az első alaklom, hogy iskolában állított ki, de nem az utolsó. A sajtó egyre jobban felfigyelt a művészre. A Pedagógusok Lapja 1966. január 22-én közölte Sasvári liget télen című rajzát. 1967. december 15-én A városban című grafikáját, 1969. február 7-én Nehéz teher című tollrajzát, március 7-én pedig Vízivárosi részletét tette közzé. 1968. márciusában a Köznevelésben jelent meg Duna-parti település című rajza. Jóval előbb, a Budapesti Nevelő 1963. évi 2. számában a Déli pályaudvarról szóló grafikáját közölte. Az 1966-os esztendő különösen sok kiállítást eredményezett. Április 10-24. között az Óbudai Képzőművész Klubban három grafikáját mutatták be. Májusban a II. kerületi Rajztanárok Stúdiója állította ki négy tollrajzát. Október l6-30 között a III. kerületi Frankel Leó Művelődési Házban állították ki – más művészek alkotásai mellett – Szőnyi Jenő Vihar előtt és Vitorlások című akvarelljeit. November 5-én pedig megnyílt a Radnóti Klubban a II. kerületi művészek kiállítása. Szőnyi Jenő Fák című szénrajza megtetszett Oelmacher Anna művészettörténésznek is, aki a Magyar Nemzetben kedvező kritikát írt – más művek között – erről is. 1966 decemberében új lehetősége nyílt arra, hogy a közönség elé lépjen. A Május 1. mozi előcsarnokában 20 grafikáját tekinthették meg a látogatók. Erre a sajtó komolyan felfigyelt. Koczogh Ákos művészetkritikus az l967 áprilisi Művészet hasábjain így írt Szőnyi műveiről: „Sokszor futó benyomásokra, felületi impressziókra épített képei mindig a bölcs határok között maradnak, a biztos kéz, a kiegyensúlyozott színérzék, a látványra épített határokon belül.” Pereházy Károly szerint pedig ezen a kiállításon „valami csodálatosan finom és bravúros technikával komponált, lavírozott tusrajzokat látunk.” 1967. június 14-én nyílt meg az Óbudai Képzőművészeti Klub kiállítása a Frankel Leó Művelődési Házban. Ezen Szőnyi Jenő Óbudai téglagyár című szénrajzával, valamint a Víziváros a Dunával és Óbudai fehérítőgyár című tollrajzaival szerepelt. Érdemes kiemelni a művész alkotásainak helytörténeti értékét. Szeptember 24-én ugyanitt nyílt meg a klub másik kiállítása. Ezen a művész Régi zsinagóga és Csillaghegy című akvarelljeivel, valamint Selyemgombolyító körház című színes grafikájával szerepelt. (Ez utóbbit megvette az Óbudai Pamutnyomógyár. Ez is jelezte, hogy a festő munkásságára az üzemek egyre jobban figyeltek.) 1968. március 1-31. között rendezte meg második önálló kiállítását a Május 1. moziban. A látogatók 24 alkotásában gyönyörködhettek. Fényi András ezeket állapította meg a Pedagógusok Lapja l968 március 30-i számában: „Immár másodízben láthatjuk Szőnyi Jenő pedagógus festőművész képeit a főváros bizonyára »leglátogatottabb kiállítótermében«, a budai Május 1. Filmszínház előcsarnokában. Jó ötlet volt a mozi közönségét egyúttal tárlatlátogatóvá avatni, és különösen hasznos, ha olyan tárlatot láthatnak, mint Szőnyi Jenőé.” 1968 áprilisában került sor a II. kerületi Radnóti Klubban egy újabb kiállításra, ahol a művész két tusrajzát láthatta közönség. Májusban pedig egy másik kiállításon az Óbudai téglagyár című szénrajza keltett jogos sikert. 1968. november 4-én a Radnóti Klubban – mások alkotásaival együtt – mutatták be Szőnyi Jenő Karnevál című temperáját. December 9-én pedig egyszerre két kiállítás megnyitóján jelenhetett meg. Az egyik délután 5 órakor történt a Frankel Leó Művelődési Házban. Itt a művész Strand című akvarelljét nézhették meg a látogatók. Egy órával később pedig a II. kerületi Keleti Károly utcában nyílt meg. Itt – többek között – Szőnyi Jenő Facsoport és Legelő című akvarelljeit mutatták be. Az l970-es év újabb sikereket hozott. Ebben az esztendőben a fővárosi Fáklya Klub több kiállításán is szerepelt. Május 15-29 között például Pihenő csónakok és Strand című akvarelljeiben gyönyörködhettek a látogatók. (Más, Fáklya Klubhoz kapcsolódó szerepléseivel a következő fejezetben foglalkozunk.) Április 3-án a III. kerületi tanács dísztermében nyílt képzőművészeti kiállítás. Itt bemutatták – mások alkotásai mellett - Szőnyi Jenő Óbudai gyár című golyóstollrajzát és Épül a város című filctollrajzát. Tovább erősödött kapcsolata az Óbudai Képzőművész Klubbal. Ennek l972 májusi kiállításán Üveggyárban című akvarelljét mutatták be. A klub téli tárlata december l6-án nyílt meg. Ezen a művész három képe szerepelt: az Óbudai utca, az Óbudai sikátor és az Agyagbánya. (Ez utóbbi kettőt a III. kerületi tanács meg is vásárolta.) 1972. október 26-án nyílt meg az Ernst Múzeumban a Pedagógus Képzőművészek kiállítása. Ezen Szőnyi Jenő Horgászok című képével szerepelt. A tárlatról a Pedagógusok Lapja „A fővárosi képzőművészek seregszemléje” címmel közölt cikket. Érdemes kiemelni, hogy ebben az időszakban Szőnyi Jenő technikája is jelentősen fejlődött. Ekkor már nem alkotott olajfestményeket. Annál inkább készített temperákat, akvarelleket, tusrajzokat és olajpasztelleket. Ez jellemző a következő évtizedekre is. ….A művész-tanárt 1983. február 21-én élete egyik legsúlyosabb csapása érte. Ekkor halt meg hosszas betegség után felesége. „Daisy”-vel több mint fél évszázadig élt boldog házasságban. A csapás nagyon megviselte a festőt. Bánatában több verset írt elhunyt élete párjáról….Szőnyi Jenő 1992 tavaszától egyre súlyosabb beteg lett. Szanatóriumba is került az ősz folyamán. 1993 tavaszán állapota egyre rosszabbodott. Az orvosok nem tudtak már segíteni. 1993. július 7-én a kegyetlen sors véget vetett e nagyszerű életpályának. Temetése július 29-én történt. Nagy sokaság jelent meg a Farkasréti temetőben. E sorok írója gyászbeszédében megállapította: „Szőnyi Jenő elhunyt. Művészete azonban nem lehet az enyészeté. Alkotásai örökre megőrzik a nevét.”…1995-ben országszerte megemlékeztek Dr. Merényi Oszkár pedagógus és irodalomtörténész centenáriumáról. Az ezzel kapcsolatos rendezvényeken megemlítették a tudós-tanárnak Szőnyi Jenőhöz fűződő barátságát is. Mint ismeretes, Dr. Merényi Oszkárnak nyaralója volt Mátraszentimrén, ahol őt mindenki ismerte és tisztelte. Szőnyi Jenő őt annak idején többször is felkereste. Ezért a szerző 1997 nyarán a községben kiállítást rendezett a művészről. A Heves Megyei Hírlap augusztus 6-án erről fényképes írást közölt. A rendezvényt segítette Stuller András polgármester és Dr. Bekecs Andrea jegyző. „Ezzel a kiállítással állítunk emléket a művésznek” – mondta a polgármester, és örömét fejezte ki, hogy sok érdeklődő jelent meg a megnyitón. Ez alkalommal Szőnyi Jenőnek Mátraszentimréről szóló egyik festménye a község tájházába került.