Kereszty István. Wikipédia.

Kereszty István László (Pest, 1860. május 22. – Budapest, 1944. február 8.) zenekritikus, zeneszerző, bibliográfus, Kereszty Géza Viktor kanonok öccse, Kereszty Jenő orgonaművész apja. Kereszty Béla homeopata orvos, 1848-49-es honvéd (meghalt 1896. október 17-én Budapesten 87. évében) és Hesz Karolin fia. A gimnázium I-IV. osztályát Pesten, a kegyesrendieknél, az V-et a Dúshegyi Márton reálgimnáziumában, a VI-at az akkor VII. kerületi, később V. kerületi királyi katolikus gimnáziumban, a VII. és VIII-at a reformátusoknál végezte (1879), ahol mint az önképzőkör tevékeny tagja költeményeivel több díjat nyert. Azután az egyetem bölcseleti karának hallgatója lett és az maradt azután is, amikor 1883 májusában tanári oklevelet nyert a magyar és német nyelvből és irodalomból (ugyanekkor nyert tornatanítói oklevelet is.) 1885 májusában franciából is tett alapvizsgálatot. Már egyetemi évei alatt vetette magát egész szenvedéllyel zeneelméleti és történeti tanulmányokra. Tanított 1884-85-ben a VII. kerületi állami gimnáziumban éneket, 1885 és 1897 között a főváros több polgári és kereskedelmi iskolájában francia és német nyelvet. Múzeumi szolgálatát 1884. október 4-én mint napidíjas kezdte; 1888. március 7-én gyakornokká, 1894. július 13-án segédőrré neveztetett ki. Titkára volt a magyarországi tornatanítók egyesületének 1887-89-ben, a zenetanárok országos egyesületének 1889-91-ben, a budapesti zeneművész körnek 1892-94-ben és jegyzője a Magyar Zeneszerzők Társaságának 1897 júniusától. 1905-07 között francia nyelvet tanított Budapesten a II. kerületi községi polgári (Medve utcai) fiúiskolában. 1905-től az Országos Széchényi Könyvtár hírlaptárát vezette, 1920-tól a zeneműtár megszervezésén dolgozott. 1922-ben vonult nyugdíjba. Cikkei és írásai. Költeményei és cikkei a következő hírlapokban és folyóiratokban jelentek meg: Földgömb (1880. költ.), Eger (1883-84. költ.), Tornaügy (1883-tól 1892-ig belső munkatársa, 1885. és 1888. költ., főbb czikkei: 1884. Dísztornázások, 1885. Toborzás, 1886. A tornázás akadályai, Szükséges-e a dísztornázás? 1888. Irányok, 1889. Egy szó. A tél előtt és könyvism., 1890. Még egyszer a nevelés szerepe a tornatanításban, Ne vesztegeljünk, 1891. A magyar tanulók I. országos tornaversenye, Bokelberg Ernő); Figyelő (1883. Vajda Péter «Az ember» cz. kiadatlan költeménye, 1884. Vajda Péter); Harmonia (1885. A magyar zene érdekében. A legújabb magyar zenealbumok, A magyar zenéről és könyvism.); Pesti Napló (1886. 349. sz. A bűvös vadász szerzőjéről, 1887. 156. sz. könyvism.); Zenelap (1886-92. belső munkatárs, főbb czikkei: 1886. Még egyszer az operáról, Zenei műveltségünk, A nemzet hálája, Százéves jubileum, 1887. könyvismertetés, 1888. Liszt szobra, Operánk 1888-ban, könyvismertetés, 1889. A Nibelung gyűrűje, Huber Károly, Wagner Rikhard és Erkel, Mailtart és Auber operái, Zeneoktatásunkról, 1890. Néhány szó az operáról. Erkel Sándor jubileuma, Operánkról, Marschner operája, A főváros filharmoniai társulata, 1891. A programmzene kérdése. Az operaház igazgatója, 1892. Cornelius operája, Egyházi zenei ösztöndíj, A zenetanárok országos egyesülete, A budapesti zeneművészek köre, Pauli Rikhard, Rózsavölgyi Gyula, Bayreuthi ünnepnapok, 1897, D'Albert operája); M. Salon (1889. A Nibelung gyűrűje, Bayreuth, 1891. A zene jelentősége, 1893. Wagner operája); Budapesti Ujság (1890. belső munkatárs, 125. sz. Magyar zenei kincsek, 169. sz. könyvism.); M. Szemle (1890. könyvism. 1891. Irodalmunk története, 1892. Régi jó magyar zene); Nemzet (1890, 167. sz. könyvism., 210., 215. sz. esti k. Bayreuthból); Ország-Világ (1891. 26. Hugó Victor költ.); Független Ujság (1861. 1. sz. Magyar zenét! 2. sz. Reményi Ede hangversenye, 72. sz. A pálya előtt, 92. sz. Mire jó a két hónapos szünet?); Fővárosi Hiradó (1891. Molnár György, Rákosi Jenő); M. Állam (1891. 36. sz. könyvism.); Zenevilág (1891. A magyar zene tudományos tárgyalása, Nemzeti zene és még valami, Egyházi zenénk); Pesti Hirlap (1892-93. árp. belső munkatárs, 1891. 181. sz. Zenetanárok nevelése, 218. sz. A magyar zene elméletéhez, 359. sz. Cornelius operája, 1892. 24. sz. Mascagni operája, 30. sz. Sztonajovits operettje, 60. sz. A százéves Rossini, 99., 101., 340., 342. sz. Wagner operái, 203-265. sz. 144 iskolai értesítő, 1893. 7. sz. Zenei ideálok, 22., 78., 87. Ballet és operák ism., 120. sz. Beliczay Gyula, 140. sz. A magyar tanulók II. országos tornaversenye, 1894. 6. sz. Mit dolgozott Jókai? 1896. 1. sz. Zsurnalothéka); Emléklapok az 1892. orsz. dal- és jubileumi ünnepély alkalmára (Magyar zenei miveltség, Indítvány); M. Géniusz (1892-93. a zenei rovat vezetője, 1892. 1893. Mihalovich Ödön, Koessler János); Fő- és Székvárosi Hirlap (1893. Az intendás-kérdés, Operai dolgok); Hazai Szalon (1894. Paulay utóda); Jókai (1894. Inkei Gizella, Jókai és színházaink, Színházi táborkarunk); Dunántuli Hirlap (1894. 47. sz. Tóth Kálmán); Zene- és Színművészeti Lapok (1893. 13. Alkotmányrevizió, 1896. Magyar műzene, Az elmult operaévad Ábrányiné, Schumann Klára); Élet (1893-94. Budapesti zeneévad, Puccini operája, 1894-95. Massenet operája, A filharmoniai társulat, Bizet és Spinelli operái, A fővárosi zenekritika, A m. kir. opera esztendeje); Hazánk (1894. okt.-1895. márcz. és szept.-től 1897. jan, belső dolgozótárs, 1894. 282., 296., 319. sz. Massenet és Hubay operái, 529. Rubinstein, 344. Wagner operája, 1895. 20. stb. szám. Kérünk igazgatót, öt czikk, 34. sz. Humperdinck operája, 59. sz. Mihalovich Ödön operája, 63. sz. Turolla Emma, 65. sz. Wagner Szigfrid mint karnagy, 272., 281. sz. Elbert Imre és Auber operája, 296. A magyar hangverseny 297., 398., 301. Mascagni, 305. Szabados Béla operája, 353. karácsonyi sz. A zenésztehetségről, 1896. 16., 53., 67., 80. Farkas Ödön, Kerner, Kienzl, Hubay operái, 93. Egyházi zenénk, 118. Erkel Hunyadi Lászlója, 153. A magyar szent korona, 151. A nagy diákhangverseny, 273., 274. Goldmark operája, 329. Czobor Károly operája, 350. könyvism., 1897. I. könyvismertetés, 10., 30., 31. Mader balettje és Giordano operája); Zeneirodalmi Szemle (1894-95. kritikai szemle sat.); Művészeti Lapok (1895-1896. Kritikai szemle, Hubay és Zichy operái., Az ezredévi kiállításból három czikk, Gobbi Henrik); M. Könyvszemle (1895. A m. n. múzeum hirlaposztálya, németül az Ungar. Revueben, 1896. Az idegen nyelvű hazai hirlapirodalom, 1897. ugyanarról és Folyóiratok a könyvtárban); Tiszántúl (1896. 2. Magyar Zene? 43. Új Othello); Független Ujság (1896. Egy élet); Központi Tudósító (1896. Egy modern elv, Hirlapírók kongresszusa); Általános Tudósító (1897. A test, A magyar hirlapirodalom); Vasárnapi Ujság (1897. Aggházy Károly, Leoncavallo); Reggeli Ujság (Agházy és Leoncavallo operái, 1148 hirlapunk); Magyar Kritika (1897. könyvismertetés). A Pallas nagy Lexikonában néhány hazai s az összes idegen zenészek életrajza.

Szövegei és fordításai

Kisebb zeneművek (zongorára, énekre) az Eredeti Magyar Daltárban, Goll János Énektanában; az utóbbiban és Harrach gyűjteményeiben számos énekszöveg verses fordítása.

Az udvari bolond, dalműszöveg 1 felv. (Szigligeti vígjátékából 1888);

Parsifal, Wagner Rikhard ünnepi játéka, ford. 1888.;

A bagdádi borbély, Cornelius Péter dalműve, ford. 1889.

Mintegy 100 karének- és dalszöveg az országos zeneakadémia és a nemzeti zenede zeneműtárában; az országos zeneakadémia megbízásából: Bussler, Zenei formák tana (ford. befejezetlen.)

Fontosabb művei

Az ellenpont tana, Dehn Siegfried Vilmos hátrahagyott műve Scholz Bernát átdolgozásában. Fordítás. Kiadva a vallás- és közoktatási m. kir. miniszterium megbízásából. Budapest, 1893.

A magyar és a magyarországi sajtó a Múzeumban 1705–1867 (Magyar Könyvszemle, 1914)

A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése 1705–1867 (Budapest, 1916)

Kereszty István emlékezete.

A magyar irodalom sok évszázados fejlődését gyakran kézfogások szakadatlan láncolataként jellemzik, amelyben nemzedékről nemzedékre, közvetlen személyes kapcsolatokon, „kézfogá­sokon” keresztül hagyományozódik át a tradíció és az írói küldetéstudat. Úgy gondolom, szakmánk históriájára is érvényes ez a metafora. A gyűjtemény és a feladatok állandósága mellett a könyvtárosok személye ugyan szükségszerűen változik, azonban a könyvtár, mint intézmény önnön létét tenné kérdésessé, ha megszakadna a generációk közötti folyamatosság, a nemzedékek párbeszéde. A szakmai fogások könyvből el nem sajátítható fortélya vagy az adott bibliotékára jellemző, a külső szemlélőnek egyébként nem ritkán irracionális elemeket is tartalmazó, a múltból eredeztethető napi rutinja csak a könyvtárosok közvetlen személyes kapcsolatából – kézfogásából – ismerhető meg és ez örökítheti át egyrészt a munkakultúrát, másrészt az intézmény saját ethoszát. Szakmatörténetünk egyik toposza a 19. század meghatározó műveit megalkotó bibliográfusokat – Szabó Károlyt, Szinnyei Józsefet és Petrik Gézát – összefoglalóan a „nagy bibliográfus triász” epitheton ornans fordulattal jellemzi. Teljes joggal, hiszen magisztrális munkáik nélkül ma sem tudnánk alapvető feladatainkat ellátni, és életművük jelentette azt a fundamentumot, amelyet a 20. század megkerülhetetlen bibliográfusai folytattak vagy kiteljesítettek az új viszonyok között. Gulyás Pálon, Kőhalmi Bélán, Kozocsa Sándoron kezdve Dezsényi Bélán és Szentmihályi Jánoson át Csűry Istvánig vagy akár a szinte napjainkban távozott Busa Margitig tágítható szakmánk nagyjainak névsora, akik valamilyen mértékben, gyakorló bibliográfusként vagy teoretikusként követőik voltak. A 19. századi szakmaalapítók és a 20. századi folytatók között felismerhető egy nemzedék, amelynek tagjaira jellemző, hogy pályájukat a triász egyike mellett, annak szinte árnyékában, mintegy famulusaként kezdték és a megérdemeltnél kevesebb figyelem fordul működésük felé. Pedig részben az ő személyük jelenti a közvetlen kapcsolatot a két évszázad, a két korszak, a még némileg patriarchális könyvtári, bibliográfiai viszonyok és az egyre inkább a modern, vagyis intézményi szervezeti keretekben művelt bibliográfiakészítés között. Ez a nemzedék – gondoljunk Hellebrant Árpádra, Kiszlingstein Sándorra, Barcza Imrére, Tipray Tivadarra vagy Horváth Ignácra – mára igencsak méltánytalanul kiszorult a szakmai köztudatból. Elődeikhez mérve őket, kétségtelenül nem tartoztak a nagy kezdeményező iskolateremtők közé, nem voltak közvetlen tanítványaik, követőik, ugyanakkor áldozatos munkájuk szerves részét képezi szakmatörténetünknek. Ebbe a nemzedékbe tartozik a százötven éve, 1860. május 22-én született sokoldalú Kereszty István is.1 Két korszak határán élt, hosszú életének – 1860-tól 1944-ig – csaknem pontosan felét a 19., második részét pedig a 20. században élte és a századforduló időszakában a szakmai diskurzusban mind jobban előtérbe kerülő két könyvtári szolgáltatás és különgyűjtemény napi működésében, illetve megteremtésében vett részt. A Hírlaptárban megalakulásától, 1884-tól dolgozott, Szinnyei József legközelebbi segítője, munkatársa, mondhatni tanítványa, majd utóda volt. Az új század első éveitől hírlaptári feladatai mellett a Zeneműtár megszervezését sürgette, aktív élete két utolsó szolgálati évében, 1920 és 1922 között pedig e gyűjtemény felállítását, kialakítását kapta feladatul. Munkásságát számon tartja a bibliográfusok közössége, ugyanakkor a zenei életnek aktív szereplője volt szakíróként, fordítóként, kritikusként, tanárként, sőt zeneszerzőként. De sokoldalúságát bizonyítja, hogy magyar – német – francia szakos középiskolai tanári és zenei végzettsége mellé tornatanítói oklevelet is szerzett és az 1880-as, 1890-es években a sportélet tevékeny szereplője volt, különféle tisztségeket vállalt és testnevelési lapokban számtalan cikket, tanulmányt tett közzé. Az egészséges életet népszerűsítette szóban, írásban és példaadással, ezen elvek jegyében élt és nyilván ennek (is) köszönhette, hogy szinte halála napjáig megőrizte kitűnő fizikai kondícióját, élénk szellemét, köz- és szakmai ügyek iránti érdeklődését. Jellemző, hogy néhány héttel 1944. február 8-án bekövetkezett halála előtt, január 2-án írt levelében arra kérte Lukinich Imre történészprofesszort, hasson oda, hogy a magyar szakirodalomban és oktatásban ne román népről, hanem oláhokról beszéljenek és írjanak, mert semmi közük a rómaiakhoz.2 E sokoldalúság Kereszty István személyiségének már-már reneszánsz vonásait sejtetik. Ugyanakkor persze mindennek hátránya is volt, amit többször megtapasztalt élete során. Nem kétséges, hogy szétaprózta magát. Elsősorban nyitottsága, minden iránt érdeklődő személyisége miatt, de érzékelhetően az anyagi kényszer is oka volt a szüntelen cikkírásnak, a szellemi robotnak.3 Ezek miatt működése egyik területén sem érezhette az egy szakmába tartozók feltétlen összetartozásából adódó előnyöket. Klikkeken, érdekcsoportokon kívül maradt; családja körén túl még leginkább a Széchényi Könyvtárban érezte otthon magát. A nyugállományba vonulása utáni évtizedekben is gyakori látogatója volt a bibliotékának és fogyatkozó számú egykori kollégái, de a fiatalabbak is nagy szeretettel vették körül kedves és derűs személyiségét. Ami különben egy önmagára erőltetett külsődleges vonás volt. Kevés levele maradt fenn az Országos Széchényi Könyvtár különböző fondjaiban; (az OSZK Zeneműtárában található viszont kiterjedt zenei vonatkozású anyaggyűjtése, a nagy mennyiségű hagyaték módszeres feldolgozása a későbbi kutatás feladata), ezekből egy sokszor csalódott, pályafutását töredékesnek érző és különböző kudarcait, anyagi gondjait bizonyos sztoikus belenyugvással tudomásul vevő személyiség képe bontakozik ki. 1903. december 24-én barátjához, Zempléni Árpád költőhöz írt kondoleáló levelében nyilatkozott meg lelke külvilág előtt gondosan titkolt mélységeiről. Kisfia elhunyta alkalmából fejezte ki részvétét és mint írta, fájdalmát átérzi, mert ő is átélte egyik gyermeke halálát. Ő azonban – folytatta – vigasztalódni és megnyugodni sem tud, mert nem hívő alkat és a sokak által jellemzőjének tartott közvetlen derű és bölcs nyugalom csak a külvilágnak szánt gesztus.4 Némi sértettség érzékelhető Kőhalmi Béla megkeresésére írt válaszából is. 1918-ban tette közzé a Könyvtári Szemle szerkesztője Könyvek könyve címmel 87 magyar író, tudós, művész vallomásait olvasmányairól, a hét megkeresett könyvtáros egyike ő volt. Kőhalmi körlevelét kétségtelenül félreértette, nehezményezi, hogy az utóbbi 15 évben pályára lépett szerzők közé sorolta, holott „már 1880-ban láttam először nyomtatva nevemet”.5 De idézhetjük Papp Viktor zenekritikushoz írt 1928. február 7-én éjjel elkezdett és 8-án hajnalban befejezett hosszú levelét, amelyben az akkori zenei élet komoly tényezőjét emlékezteti erőteljes, öntudatos hangon sok évtizedes zenei szakírói működésére és ragaszkodik az előzetesen megígért zenei munkához, mert még három tanuló gyermeket nevel, és szüksége van megélhetéséhez a honoráriumra.6 Kereszty részt vett az 1936-ban megalakult Magyar Sajtótudományi Társaság munkájában. A grémium 1938-ban kereste meg tagjait, hogy tudományos munkáikból egy-egy példányt küldjenek a megszervezendő archívumnak. Ifj. Hlatky Endréhez 1938. december 22-én írt levelében7 önironikus akasztófahumorral, de érezhető keserűséggel tekinti át tudományos működését és indokolja meg, miért nem tud műveiből küldeni. Volt írása, amit a kiadó megcsonkítva jelentetett meg; akadt kötete, melynek közreadását megígérte az editor majd mégsem jelentette meg, sőt a kéziratot is elvesztette; ami napvilágot látott, abból pedig már nincs elajándékozható példánya. Összegzése műveiről: „–hát ez nem pech a négyzeten?!!” Hosszú pályafutásában tehát kétségtelenül érték csalódások, kudarcok, talán méltánytalanságok is, de közel negyven esztendőn keresztül könyvtárosként és bibliográfusként a Széchényi Könyvtár jelentette számára a legfontosabb közeget és a hazai művelődés szolgálatban eltöltött munkásságának legmaradandóbb értékei is az intézményhez kapcsolódnak.

A hírlaptáros és a sajtóbibliográfus

Az 1884. július 2-án miniszteri rendelettel felállított Országos Hírlapkönyvtár vezetésére Szinnyei József kapott megbízást és két napidíjas segítségével kezdte meg az állomány rendezését, feldolgozását. Egyikük Váczy János, a későbbi neves Kazinczy-kutató azonban csak néhány évig volt a Tár munkatársa, 1893-tól tanárként működött, a másik napidíjas állást pedig a pályakezdő Kereszty István töltötte be október 4-étől, így az ő személye jelenti a folytonosságot a kezdetektől szinte Dezsényi Béla korszakáig. A szerény hírlapkönyvtári álláshoz a 24 éves fiatalember tanára, Beöthy Zsolt révén jutott; az irodalomtörténész professzor Szinnyei József rokona, unokaöccse volt és ő ajánlotta be a Hírlapkönyvtárba.8 1888. május 7-én gyakornokként végleges státushoz jutott az intézményben, 1894. július 13-án segédőrré lépett elő, 1905-ben igazgatóőri besorolással Szinnyei utóda lett, 1919-ben pedig múzeumi osztályigazgatói kinevezést kapott. Az alapító irányításával mindössze ketten végezték a megszervezendő és kezdetben önálló, majd a Széchényi Könyvtárba integrálódó Hírlaptár valamennyi érdemi munkáját. A cél világos volt, a konkrét teendőket és munkamódszereket azonban a gyűjtemény megszervezésével párhuzamosan kellett kialakítani. Az elvégzett feladatokról Kereszty egyik tanulmányából9 kaphatunk érzékletes képet. Mint köztudott, az újonnan felállított szervezetben a havonta legalább kétszer megjelenő kiadványok kaptak helyet és nyelvek szerinti csoportosításban, betűrendben tárolták a lapokat. A rendezés megkezdésekor 6580 hírlapévfolyam volt a Széchényi Könyvtárban, a következő években a hiánypótlás során további 2071 évfolyamot sikerült szerezni. A hiánypótlás egyébként állandó feladata volt a Tár munkatársainak. Különösen eredményes volt Kereszty 1902-es kolozsvári útja. Az ottani egyetemi könyvtárban a duplumok között kutatott és számos ritkaságot, köztük 1848-49-as lapokat szerzett meg.10 Feladataik közé tartozott a hiányok reklamálása, pótlása, a meglévő hírlapok kollacionálása, az addig készült kötetkatalógusok – terminológiájával repertóriumok – ellenőrzése, majd cédulakatalógus készítése. Azzal a problémával kerültek szembe, hogy miként lehet az állományról megbízható leltári nyilvántartást, illetve a kutatót tájékoztató katalógusrendszert készíteni. Egyszerre kellett az újonnan és egyre nagyobb számban beözönlő lapokat feldolgozni és az évtizedek alatt összegyűlt anyagot retrospektív nyilvántartásba venni. A megfelelő feldolgozási munkamódszer meglehetősen nehezen alakult ki, a minisztérium megbízásából Kereszty 1895-ben Németországban tanulmányozta a hírlapok ottani kezelését. Írásában némi elégedettséggel állapította meg, hogy ugyan sokkal kedvezőbb munkakörülmények (létszám és raktári hely) között dolgoznak a német kollégák, azonban a magyarországi feldolgozás mélysége és színvonala egyáltalán nem marad el a külhonitól. Az állomány feltárása és kezelése mellett a kicsiny személyzet látta el az olvasószolgálati feladatokat is, a megalakulást követő első évben 1070 hírlapolvasó használta a lapokat, 1889-ben, amikor a Tár jogállása megváltozott és a Széchényi Könyvtár egyik osztálya lett, már 1249 személy igényelte a hírlapokat. Tanulmányából kitűnik, hogy felismerte a hírlapnak mint speciális dokumentumtípusnak a kezelésében, feldolgozásában rejlő nehézségeket. A beérkező lapok hiányainak pótlása, az állandó reklamálás rengeteg energiát vett igénybe, ezért egy hatékony és megfelelő szankciókat is kilátásba helyező kötelespéldány törvényt sürgetett. A konkrét teendők sorában említi, hogy a magyar és német nyelvűek mellett el kell készíteni az egyéb nyelvű hazai lapok betűrendes repertóriumát és cédulakatalógusát, létre kell hozni a szerkesztők nevéről felállított katalógust és szükséges egy „szakrepertórium”, vagyis szakkatalógus készítése. Írásában szorgalmazta a hazai hírlapok időrendi jegyzékének összeállítását, „mely egy pillantásra tájékoztatást nyújt a felől, hogy bizonyos évben mely politikai, mely tanügyi stb. lapok léteztek”.11 Ezt a segédletet évtizedekkel később majd ő készíti el. Indítványozza megbízható hírlapstatisztikai nyilvántartás vezetését. Kétségtelen tény, hogy a korai évtizedekről meglehetősen nehéz pontos statisztikai adatokhoz jutni, ugyanis még nem alakult ki egységes értelmezése a kötetnek, számnak, füzetnek – így szinte ahány közlemény, annyiféle adat olvasható a tárolt és feldolgozott hírlapok mennyiségéről. Felvetette raktári elhelyezésük megváltoztatását, külföldi minták alapján a hírlapkötetek nagyság szerinti és folyó sorszámmal ellátott tárolását sürgeti, kezelésükre, mozgatásukra speciális könyvtári lifteket javasolt. Tanulmánya a kor színvonalán álló és a nemzetközi gyakorlatra is kitekintő írás a hírlapok kezeléséről, mint ilyen, a hazai szakirodalomban az elsők közé tartozik és a nehézségek reális számbavétele mellett ésszerű javaslatokat is tartalmaz. Már ebben a dolgozatában érzékelhető, hogy a hírlapok és folyóiratok könyvtári elkülönítését nem tartja helyénvalónak. Ennek a kérdésnek szentelte következő nagyobb közleményét.12 A folyóiratokat a szakkutatás elsődleges segítőinek tartja, továbbá a tudománytörténet nélkülözhetetlen forrásait látja bennük. De csak akkor tölthetik be ezt a szerepüket – fejtegeti – , ha hiánytalan és a tartalomjegyzékre is kiterjedően teljes évfolyamokat gyűjt és őriz meg a könyvtár, illetve, ha a meglévő anyag jól használható, rendezett, könnyen hozzáférhető. Kereszty a használóbarát – hogy mai terminológiát használjunk – könyvtár híve volt. Nekrológjában írja Rédey Tivadar: „páratlan, könyvtárosi szempontból eszményinek mondható közvetlenségű érintkezést tartott fenn a kutatókkal is, segítségükre volt mindenben, szinte együtt dolgozott velük.”13 Az olvasók érdekére hivatkozva kárhoztatja a Széchényi Könyvtár azon gyakorlatát, miszerint csak a bekötött évfolyamok szolgáltathatók az olvasóknak. Nem tartja megfelelőnek a folyóiratok együttes kezelését a könyvekkel. Írásában foglalkozik az alapvető elvi kérdéssel, nevezetesen a hírlapok és a folyóiratok közötti tipológiai különbségekkel. Felismeri, hogy nem lehet a kétféle sajtótermék között szilárd határvonalat húzni, ráadásul a kiadványok változtathatják alakjukat, periodicitásukat, ezért – ha következetesek lennének – azonos kiadvány évfolyamai itt is, ott is lehetnének. Ez persze képtelenség, vagyis a periodikus kiadványok önálló kezelését tartja szükségesnek. Sürgeti kiemelésüket a könyvek közül és egy külön teremben felállítandó osztály megszervezését javasolja. Végkövetkeztetése az, hogy „mely könyvtár hírlapokat is tart: ott a folyóiratok és lapok osztályának egyesítését nem akadályozza semmi.”14 Bár már ekkor felvetette a mai terminológiával összefoglalóan időszaki kiadványnak nevezett dokumentumok egységes könyvtári kezelését, erre csak évtizedekkel később került sor. Szinnyei a Hírlapkönyvtár létesítésének idején már hosszú ideje, 1869-től készítette a Vasárnapi Újságban megjelenő kurrens sajtóbibliográfiáját.15 1884 után a könyvtári nyilvántartó és tájékoztató munka szerves kiegészítőjének szánta a bibliográfiát. 1895-ben a kurrens összeállítás átkerült a megújuló Magyar Könyvszemlébe és a következő évben bekapcsolódott a bibliográfiai munkába Kereszty István is. Míg mestere a magyar nyelvű periodikumok jegyzékét tette közzé, maga a szakfolyóirat 2. számú mellékletében Az idegen nyelvű hazai hírlapirodalom…-ban címmel jelentette meg éves összeállítását. A könyvészet a következő évtől A hazai hírlapirodalom…ben elnevezéssel látott napvilágot 1906-ig.16 A következő években csak az 1906. évhez viszonyított változásokat tették közzé, 1910-ben újra a teljes anyag napvilágot látott, majd az 1911–1913. évekről ismét csak a változásokat közölték. A Magyar Könyvszemle hasábjain olvasható sajtóbibliográfián túl különböző szakterületek hazai periodikumairól több összeállítása is megjelent, illetve elkészült. 1902-ben a Magyar Jogi Lexikonban tette közzé A magyar jogi szaklapok és folyóiratok bibliographiáját, a Színészeti Almanachban, valamint folytatásában, a Magyar Művészeti Almanachban látott napvilágot két részben A magyar színházi és zenei lapok és folyóiratok bibliográfiája című összeállítása 1902-ben, illetve 1903-ban, de sajnálatosan kéziratban maradt A magyar katholikus hírlapirodalom bibliográfiája. A század első éveiben újabb tanulmányutat tett külföldön, 1902-ben Berlinben a nagy könyvtárak hírlapgyűjteményeit kereste fel.17 Kereszty tehát Szinnyei mellett bekapcsolódott a sajtóbibliográfiai munkálatokba, a külföldi fejlődésről kellő elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal tért haza, így mestere nyugállományba vonulásától, 1905-től a Hírlaptár vezetése megfelelő kézbe került. Mintegy két évtizeden keresztül dolgozott Szinnyei mellett, megismerte munkamódszerét, elgondolásait, céljait, ugyanakkor régi-új gondokkal kellett megküzdenie. Neki már nem az alapokat kellett lerakni, hanem egy roppant arányokban gyarapodó gyűjtemény napi működési problémáit kellett volna orvosolnia. A legnagyobb nehézséget a helyhiány okozta. Már 1901-ben sor került egy újabb folyosói rész bepolcozására, azonban hamarosan csak úgy tudtak a helyhiányon enyhíteni, hogy 1909-ben a kevésbé használt lapokat és a másodpéldányokat a múzeumi épület pincéjében helyezték el.18 Ezekre a gondokra egyébként utalt egy 1911-ben Erdélyi Pál, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatója által készített felülvizsgálati anyag is, megállapítva, hogy az „elhelyezés tarthatatlan”. A dokumentum elismeréssel szól a Hírlaptár munkájáról, ugyanakkor nehezményezi a nyilvántartások helyenkénti áttekinthetetlenségét, pontatlanságát.19 A nyomasztó zsúfoltság orvoslására 1912-ben a hírlapanyag egy részét a VIII., Szentkirályi utca 7. szám alatti épületben helyezték el, 1919-ben azonban, még a forradalom idején el kellett szállítani a dokumentumokat a Múzeum épülete mögötti Festetich-palota istállójába.20 Vezetői működésének ideje alatt tehát nem egyszer kényszerült költöztetni az állományt, pontosabban annak egy részét, ami nemcsak a normális munkamenetet nehezítette, de veszélyeztette a hírlapok épségét is. Kereszty néhányadmagával 1919-ben és 1920-ban beadványokban, feljegyzésekben vázolta a tarthatatlan helyzetet, hiszen a nyirkos helyen a dokumentumok puszta léte vált kérdésessé. Az összeomlás időszakában azonban a Széchényi Könyvtár lehetőségei nagyon is korlátozottak voltak.  A háború évei alatt vezetői munkája más vonatkozásban is megnehezült. A kötelespéldányok beérkezése akadozott, növekvő hiányokat kényszerült megállapítani. 1918 őszén az Újságpapír Központban kutatott és mintegy 400, abban az évben napvilágot látott, de a könyvtárba kötelespéldányként be nem küldött hírlapra és folyóiratra akadt.21 Ezzel az anyaggal kiegészítve készítette el az 1918-ban megjelent hírlapok és folyóiratok jegyzékét.22 A bibliográfia azonban a jelek szerint nem jelent meg, Fejérpataky László ad acta tette az ügyet.23 Kereszty igyekezett a külföldön megjelent magyar nyelvű hírlapok megszerzéséről is gondoskodni. Az 1910-es évek elején főleg az Amerikai Egyesült Államokban jelentek meg nagy számban magyar nyelvű újságok, az ott kiadott lapokról számolt be egyik cikkében.24 Az Országos Széchényi Könyvtár azokban az években létesített kapcsolatot Feleky Károly amerikai magyar gyűjtővel, ő igyekezett az ott kiadott lapokat eljuttatni a bibliotékába.25 Az előnyös és fontos együttműködés a háborús években azonban megszakadt, így csak részeredményeket ért el ezen a területen. A világháború éveiben, 1916-ban jelent meg sajtóbibliográfusi működésének legfontosabb munkája, a maga korában, de még ma is haszonnal forgatható A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése 1705–1867 című bibliográfiai segédlet. Szó volt róla, hogy már az 1890-es években szükségesnek tartotta a hazai időszaki kiadványok időrendi áttekintését. Hírlaptári napi munkája mellett végezte az anyag gyűjtését, melynek első változata a Magyar Könyvszemlében látott napvilágot26, ezt folytatta és bővítette a kiegyezés koráig.A kötet első része az 1849-ig megjelent lapokat regisztrálja. Alapját a könyvtár gyűjteménye jelentette, de a jegyzéket kiegészítette az OSZK-ból hiányzó kiadványok címével. Az időrendi kimutatással az volt a célja, hogy a sajtót, mint történeti forrást használó kutató áttekintést kapjon adott évben kiadott lapokról. Az összeállításban évenkénti elrendezésben, azon belül betűrendben sorakoznak a címek. Rövidítés nélkül csak az indulási évnél olvashatók, a későbbiekben már csak az erősen rövidített címeket közölte. Ahol a lap címadataiból kiderült a megjelenés helye, külön nem tüntette fel, egyébként zárójelben közölte ezt a fontos adatot. Az első részhez Összefoglaló elnevezéssel betűrendes címmutatót készített nyelvek szerinti csoportosításban. A második korszak az 1850–1867 között megjelenő hírlapok és folyóiratok összeállítása. Az 1850 előtt indult és később is létező kiadványokat külön sorolta fel, azonban az azonos éven belül megjelenteket nyelvenkénti csoportosításban tartalmazza a segédlet. Az első részhez képest fontos többletet jelentett, hogy 27 tárgycsoportot kialakítva számmal jelölte a kiadvány szakterületét. Ehhez a részhez is készült nyelvek szerinti betűrendes mutató. Nem a szó szoros értelmében vett bibliográfiát készített, hiszen csak a címet és az indulás évét közölte, azonban összeállítása volt hosszú ideig az egyetlen megbízható eszköz az 1867-ig napvilágot látott újságokról. Jelentőségét és érdemeit Dezsényi Béla is elismerte, a korszerű magyar sajtóbibliográfia koncepcióját ismertető tanulmányában írja: „Természetesen az egy meghatározott évre korlátozott kutatásnál Kereszty kronológiája marad a legmegfelelőbb segédeszköz: hasznos volna Kereszty összeállítását egészen napjainkig kiegészíteni.”27 A Hírlaptárban megfigyelhető kétségtelen nehézségek ellenére – a köttetési lehetőségek beszűkülése miatt a hírlapok rendezetlenül hevertek a raktárak padlóján, a beérkezett anyag mintegy 30%-a feldolgozatlan volt28 – nem világos, miért váltották le vezetői megbízatásából, a kialakult helyzet ugyanis elsősorban az elégtelen dotációval és a mind szűkebbé váló raktári hellyel volt magyarázható. A problémákra számos alkalommal felhívta felettesei figyelmét, így mulasztással nem vádolható. Németh Mária véleménye szerint az elsődleges ok túl liberális kölcsönzési gyakorlata volt.29 Ha valóban ez volt felmentésének oka, meglehetősen méltánytalannak tűnik, ugyanis a könyvtár valamennyi egységében bevett gyakorlat volt a szabályellenes kölcsönzés. Melich János igazgató ezért 1920-ban jelentősen szigorította a kölcsönzést és kimutatást kért azokról az olvasókról, akik harmadszori felszólítás ellenére sem hozták vissza a dokumentumokat.30 Mindenesetre a Hírlaptárban 1920-ban elkezdődött átszervezések immár nélküle kezdődtek el.

A Zeneműtár és Kereszty István

A Hírlaptártól 1920-ban megválni kényszerült, de a könyvtártól és a könyvtári munkától nem. Leváltásának egyik magyarázata lehet egyébként, hogy zenei szakismereteit a megszervezendő zenei gyűjteményben kívánták hasznosítani. Az 1900-as évek elején éppen ő volt egyik kezdeményezője a zeneműtár kialakításának és a zenei bibliográfia megteremtésének.

A zenei dokumentumok (zenei szakirodalom, nyomtatott kották, zenei kéziratok) ugyan mindig jelen voltak a könyvtárakban, de nem alkottak különgyűjteményt és a speciális kutatói igényeket kielégítő szolgáltatás sem működött. Az európai országokban a 19. század második felétől kezdtek zenei részlegek kialakulni, többnyire oktatási célokból és nem önállóan, hanem zeneiskolákhoz kapcsolva. Magyarországon is ez figyelhető meg, a Nemzeti Zenedében, majd a Zeneakadémián működött oktatási célokból zenei könyvtár. Ezek az intézmények azonban nem voltak nyilvánosak, ezért a 20. század első éveitől a könyvtári és zenei sajtóban egyre több írás jelent meg a zene könyvtári jelenlétéről, ilyen jellegű könyvtári egységek létesítését sürgetve.31 A kialakuló szakmai diskurzusból Kereszty is kivette a részét. A Széchényi Könyvtárban található zenei dokumentumokról ő írta az első ismertetést.32 Írását azzal indítja, hogy – az általános vélekedéssel szemben – a kotta, a zenemű is szerves tartozéka lehet egy könyvtárnak, hiszen a „kóta épp úgy, mint a betűírás, hangok megrögzítése, olvasni való és örök időkre is megőrizni való”.33 A könyvtárban őrzött zenei dokumentumokat abból a szempontból tekinti át, hogy megírható-e az állományból a zene magyarországi művelésének története. Ezért sorra vette a nyomtatványtár Musica theoretica et practica szakcsoportjába beosztott zeneműveket és zenei szakirodalmat, illetve a kézirattár zenei ereklyéit. Bár komoly hiányokat kellett megállapítania, végkövetkeztetésként leszögezi, hogy a Széchényi Könyvtár zenei anyaga Magyarországon a legteljesebb, ezért a hazai zenei művelődés kutatója számára az elsődleges forrást jelenti. Feletteseit megpróbálta meggyőzni a zenei gyűjtemény felállításának fontosságáról, próbálkozása azonban nem sikerült. Talán emiatt publikált névtelenül egy cikket a Zenelapban, melyben a felállítandó országos zenei gyűjteményt a Nemzeti Zenedében javasolta megszervezni.34 A kérdés egyre többeket foglalkoztatott a Széchényi Könyvtárban is, így 1908-ban módja volt külföldi zenei könyvtárak működését tanulmányozni.35 Nyilván tanulmányútjának tapasztalatai is megjelentek alapos dolgozatában.36 Az írás elvi részében módosította korábbi felfogását, annak a véleményének adott hangot, hogy a nemzeti könyvtár zenei gyűjteményét kell felfejleszteni olyan szintre, hogy alkalmas legyen a magyar zenetörténeti kutatások folytatására. Ehhez három dolog szükséges: pénz, hely és megfelelő munkaerő, vagyis kellő zenei ismeretekkel rendelkező könyvtáros. A tanulmány következő részében egy általa kidolgozott zenei szakrendet mutatott be, ami véleménye szerint, ha nem is a legtökéletesebb, de alkalmas lehet mind a zenei szakirodalom, mind a kották rendszerezésére. Figyelemre méltó, hogy felismerte a zenei műveltség terjesztésében a hangfelvételek nagy szerepét és gondolt a fonogram-hengerek beszerzésére is. Tanulmányával egyszerre szolgálta a gyakorlati könyvtári munkát, útmutatást adva a zeneművek rendezéséhez és a könyvtári teóriát, ugyanis elméleti igénnyel fejtett ki egy osztályozáselméleti problémát. Írásához a Magyar Könyvszemle szerkesztője, Kollányi Ferenc terjedelmes kommentárt fűzött, ebben elutasította a javaslatot. Érvelésének vitathatatlanul volt némi alapja, Kereszty ugyanis nem kizárólag magyar zenei anyagot gondolt a megszervezendő tárba, hanem az egyetemes zeneirodalom alapműveit is beszerezni indítványozta, vagyis a hungarikum gyűjtésen túlmutató koncepciót vázolt. Persze mint képzett zenész és tudományokkal foglalkozó szakember jól látta, hogy a magyar zenetörténetet sem lehet az egyetemes zenei fejlődés ismerete nélkül tárgyalni.

A század első éveiben azonban nemcsak a zenei gyűjtemény kialakítását sürgette. Gyakorló bibliográfusként, Szinnyei tanítványaként szükségesnek tartotta a zenei szakbibliográfia megteremtését. Már 1902-ben szenvedélyes hangú újságcikkben hívta fel a figyelmet a kérdésre, majd 1913-ban a Zeneközlöny című lapban elkezdte Mai sajtónk zenei repertóriuma című összeállításának közlését. Sajnos, csakhamar félbeszakadt kiadása az ígéretes vállalkozásnak.37 A kudarc ellenére azonban folytatta az anyaggyűjtést. Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzött hagyatékában található kéziratban Zenei repertórium 1915–1920 elnevezésű könyvészete, illetve ennek folytatása az 1920–1922 közötti évekről Nem-zenei budapesti lapokban megjelent zenei érdekű közlemények elnevezéssel.

A Zeneműtár megszervezésének ügye az első világháború évei alatt mozdult el a holtpontról, igaz, ezúttal már nem ő volt a kezdeményező, hanem Haraszti Emil. Beadványát 1917-ben tárgyalták érdemben, 1918-ban nyújtotta be a megszervezésre vonatkozó újabb részletes javaslatát, ám Haraszti csakhamar elkerült a könyvtárból. Addigra azonban az elképzelést elfogadták, így a Hírlaptár vezetése alól felmentett Kereszty a mellé beosztott Lavotta Rezsővel végezte az előrendezés munkáját. Fűtetlen termekben, hideg télben válogatták, rendezték a könyvtár Musica szakában őrzött könyveket és kottákat.38 Utolsó hivatalos könyvtári ténykedéseként hosszú pályafutása során immár másodszor egy új gyűjteményrész kialakításában vehetett részt. A körülmények persze merőben mások voltak. A pályakezdő Kereszty István mestere irányításával formálhatta a Hírlaptárat, majd 1905-től az ő nyomdokait követve kísérelte meg továbbfejleszteni. Nem kizárólag rajta múlt, hogy eredményei elmaradtak Szinnyei mögött és nem lett olyan emblematikus alakja a Hírlaptárnak mint az alapító vagy a későbbiekben Dezsényi Béla. Mindenesetre előremutató kezdeményezései az őt követő nemzedéknek szilárd alapot jelentettek a korszerű és a 20. századi követelményeknek megfelelő Hírlaptár kialakításában. Ebben az értelemben fontos és megkerülhetetlen életművet hozott létre az ott eltöltött közel négy évtized alatt. És arról végképp nem tehet, hogy az egykor gondjaira bízott gyűjtemény mint önálló szervezeti egység ma már csak emlék. A Zeneműtár megszervezésében ugyan részt vehetett könyvtári pályafutása végén, de tényleges munkájában már nem volt, nem lehetett szerepe. A korábbi elutasítások után abban, hogy elképzelése mégiscsak megvalósult, nyilván érezhetett némi szakmai elégtételt, de nem kétséges, hogy a zenei gyűjtemény ügyében végzett erőfeszítéseihez képest nagyon szerényre sikeredett aktív közreműködése annak létrehozásában. Ifj. Hlatky Endréhez írt levelében így jellemezte tevékenységét: „– hát ez nem pech a négyzeten?!!” Szakmai pályafutása némi hasonlóságot mutat tudományos működésével, ez is, az is némileg torzó maradt. Aminek létrehozásában és irányításában aktív szerepe volt, ma már nem létezik. Amit létre akart hozni, ugyan létezik, de tényleges megteremtésében alig volt szerepe. Vele kérdezhetjük mi is: „– hát ez nem pech a négyzeten?!!” Ha orvosolni a múltat nem is tudjuk, emlékezzünk valamennyien, mai könyvtárosok és bibliográfusok jó szívvel és igaz megbecsüléssel szakmánk e kettős kötődésű rokonszenves személyiségére.

Jegyzetek

1. Életrajzi adatai: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái 6. kötet. Budapest.: Hornyánszky, 1899. col. 97-101., GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái. Új sorozat. Sajtó alá rendezte VICZIÁN János. 17. kötet. Budapest: Argumentum: MTA Könyvtár, 1995. col. 223-224. Méltatása nyugállományba vonulása alkalmából: [GORIUPP Alice] (G.A.): Kereszty István. = Magyar Könyvszemle, 1923. p. 157-158., halálakor RÉDEY Tivadar vázolta pályafutását: Kereszty István 1860-1944. = Magyar Könyvszemle, 1944. p. 167-169. Rövid pályaképe: GALAMBOS Ferenc: Kereszty István 1860-1944. = Könyvtáros, 1975. 12. sz. p. 719-720.
2. OSZK Kézirattára, Fond 116/910. Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzik 71 noteszben feljegyzéseit. 1876-tól készített különféle feljegyzéseket, anyaggyűjtéseket rendszeresen, az utolsó feljegyzés dátuma 1944. február 2.
3. Anyagi gondjairól több levelében is hírt adott az 1920-as évektől. Hubay Jenőnek, a Zeneakadémia főigazgatójának írta egy bizonytalan keltezésű, az 1930-as években keletkezett levelében, hogy bár évtizedek óta a zenei élet aktív szereplője, nem engedheti meg magának a Zeneakadémiai Zenekar hangversenyeire bérlet vásárlását. A levélben előadásra felajánlja Hubaynak egy megzenésített Victor Hugo versre készített szövegfordítását. Honoráriumként azt kéri, hogy a zenekar hangversenyeire 2-2 jegyet kapjon. OSZK Kézirattár, Fond 73/230. Zeneiskolákban évtizedekig tanított és nyugállományba vonulása után Práter utcai lakásában magántanítványoknak zongoraórákat adott.
4. Kereszty Istnán levele Zempléni Árpádhoz, OSZK Kézirattár, Levelestár
5. KŐHALMI Béla: Könyvek könyve : 87 magyar író, tudós, művész, közéleti ember és kiadó vallomásai kedves olvasmányairól. Budapest : Lantos, [1918]. p. 204.
6. Kereszty István levele Papp Viktorhoz, OSZK Kézirattár, Levelestár
7. OSZK Kézirattár, Fond 39/62.
8. Kereszty István feljegyzései, 12. sz. Jegyzőkönyv, p. 57-58. OSZK Zeneműtár
9. A Magyar Nemz. Múzeum Könyvtárának Hírlaposztálya. = Magyar Könyvszemle, 1895. p. 235-249.
10. Évnegyedes jelentés a Magyar Nemz. Múzeum Könyvtárának állapotáról 1902. január 1-től március 31-ig. = Magyar Könyvszemle, 1902. p. 170.
11. A 9. sz. jegyzetben i.m., p. 247.
12. Folyóiratok a könyvtárban. = Magyar Könyvszemle, 1897. p. 321-325.
13. RÉDEY Tivadar, az 1. sz. jegyzetben i.m. 168. p.
14. A 12. sz. jegyzetben i.m., p. 324.
15. KÉGLI Ferenc: A hírlapok, folyóiratok kurrens nemzeti bibliográfiái a dualizmus korában – különös tekintettel az Országos Széchényi Könyvtárra 1867-1918. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1994-1998. Budapest : [Országos Széchényi Könyvtár], 2000. p. 257-298.
16. A kurrens bibliográfia kisebb-nagyobb változásait részletesen ismerteti KÉGLI i.m. p. 278-281., ezekre nem térünk ki külön.
17. Könyvtári tisztviselők tanulmányútjai. = Magyar Könyvszemle, 1902. p. 199.
18. SOMKUTI Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár elhelyezése 1867-1918. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986-1990. Budapest : [Országos Széchényi Könyvtár], 1994. p. 184.
19. ILLYÉS Katalin: Adatok a hírlaptári állomány kialakulásának történetéhez 1884-től 1914-ig. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1970-1971. Budapest : [Országos Széchényi Könyvtár], 1973. p. 252.
20. NÉMETH Mária: Az Országos Széchényi Könyvtár története 1919-1922. Budapest : Országos Széchényi Könyvtár, 1997. p. 61. A nem magyar nyelvű lapokat, 231 cím 1603 évfolyamát helyezték el a Szentkirályi u. 7. szám alatti helyiségben. V.ö.: [KERESZTY István] (k.i.): A hazai idegennyelvű hírlapirodalom statisztikájához. = Magyar Könyvszemle, 1912. p. 383-384.
21. A Magyar Nemzeti Múzeum Orsz. Széchényi Könyvtára az 1918. évben. = Magyar Könyvszemle, 1919. p. 60., DEZSÉNYI Béla: Az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptára. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1957. Budapest: [Országos Széchényi Könyvtár], 1958. p. 98.,
22. NÉMETH Mária i.m. p. 152.
23. Kereszty István levele ifj. Hlatky Endréhez, OSZK Kézirattár, Fond 39/62
24. Az amerikai magyar sajtó. = Magyar Könyvszemle, 1912. p. 187-188.
25. ILLYÉS Katalin i.m. p 253-259.
26. A magyar és a magyarországi sajtó időrendi áttekintése 1705-1849. = Magyar Könyvszemle, 1914. p. 111-130.
27. DEZSÉNYI Béla: Sajtó és könyvészet. = Magyar Könyvszemle, 1942. p. 148.
28. KOCSY Anikó: Az Országos Hírlapkönyvtár : megemlékezés egy hajdanvolt nemzeti intézmény alapításának 125. évfordulójára. Budapest : [Barnaföldi Gábor Archívum], 2009. p. 32.
29. NÉMETH Mária i.m.p. 59., 5. sz. jegyzet.
30. U. o. p. 134.
31. Ezeket az írásokat egy korábbi cikkemben ismertettem: POGÁNY György: A század eleji szaksajtó a zenei könyvtárakról. = Könyvtáros, 1985. 3. sz. p. 170-172.
32. Könyvtárunk zenei gyűjteménye. = Magyar Könyvszemle, 1902. p. 417-425. Néhány évvel később Liszt Ferenc kéziratait ismertette: Liszt Ferenc kéziratai a Nemzeti Múzeumban. = Magyar Könyvszemle, 1911. p. 193-204.
33. Könyvtárunk zenei gyűjteménye, i.m. 417.
34. Az Országos Zeneműtár eszméjéhez. = Zenelap, 1905. április 25. 9. sz.
35. A Széchényi Országos Könyvtár tisztviselői tanulmányúton. = Magyar Könyvszemle, 1908. p. 382.
36. KERESZTY István: A zene irodalma a könyvtárban. = Magyar Könyvszemle, 1908. p. 319-341.
37. A zenei szakbibliográfia kialakulását egy korábbi cikkemben tekintettem át, ebben Keresztyről is írok: POGÁNY György: A magyar zenei bibliográfia kialakulása : történeti vázlat. = Könyvtáros, 1985. 8. sz. p. 486-491.
38. ISOZ Kálmán: A Nemzeti Múzeum zenei gyűjteményeinek kialakulása. = Magyar Könyvszemle, 1928. p. 11-27. Keresztyről p. 21.

* Az MKE Bibliográfiai Szekciója 2010. október 8-ai rendezvényén elhangzott előadás szerkesztett változata.