Buday József. Emlékezetes tanfelügyelők. (1883-1905)

 

Buday József

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 1. kötet (B) Buday József

Munkái:

1. A bánsági német telepitvények és a Schulvereinok. Újvidék. 1887. (Különnyomat az Újvidékből.) — 2. Az egyéni halhatatlanság. U. ott, 1887. —
2. A positivismns nevelési rendszere. Bpest, 1889. (Különny. a M. Philos. Szemléből.) —
3. Giordano Bruno élete és bölcselete. U. ott, 1889. (Különnyomat a M. Philos. Szemléből.) —

A Magyar Philosophiai Szemlének kezdettől (1882.) munkatársa s 1885—86-ban egyik szerkesztője volt.

1887. Könyvészet 1887. és önéletrajzi adatok.

 

„Buday József. (Szeged, 1854. január 15.-Budapest, 1905. január 20.) Emléksorok dr. Buday Józsefről. „1905. június 27-én még lelkes beszédet mondott intézetünk ifjúságához a záróünnepen, mint iskolafelügyelő székesfővárosi bizottsági tag és ma már fájó szívvel észleljük, hogy nélküle kell bezárnunk a most folyó iskolai évet, mert január 20-án örök álomra hunyta le szemeit — Buday József. Születése napjának évfordulóját csak öt nappal élte túl, hogy elköltözzék a halhatatlanok fényes országába. 1854. január 15-én Szegeden született és középiskolai tanulmányait Pesten a kegyes tanítórend gimnáziumában, majd a győri bencéseknél végezte. Három és fél évig a budapesti egyetemen bölcsészethallgató volt, 1877-ben tanári vizsgálatot tett a magyar nyelvből és irodalomból s a bölcsészeiből, 1878. januárban pedig bölcsészetdoktorrá avatták. Ezután nagyobb utazásokat tett, különösen Olaszországban. 1877-ben az újvidéki kir. kath. főgimnázium tanárává nevezték ki, 1883-ban pedig a II. ker. áll. főreáliskolához helyezték át, hol haláláig lankadatlanul fáradozott az ifjúság nevelésén és szellemi kiképeztetésén. Tevékeny ember volt, ki nem elégelte meg azt a szűkebb kört, mely maga is az egész embert igénybe veszi, nem érte be lelkesedése azzal, hogy csak a gondjaira bízott ifjúság kebelében gyújtsa meg a tiszta erkölcs, a hazafiság, a tudomány, a bölcseség örökké lobogó tüzét. Már Újvidéken, mint a magyar művelődés lelkes zászlóvivője, munkatársa az „Újvidék" című helyi és néhány fővárosi lapnak (ott jelenik meg 1877-ben „Az egyéni halhatatlanság" című bölcseleti dolgozata is) s mikor budai tanár lesz, az akkor alakult Országos magyar iskolaegyesület jegyzőjévé is őt választják. 1889-ben a „Magyar Philosophiai szemlében," melynek egyideig társszerkesztője is volt, „A positivismus nevelési rendszerét (1889) dolgozza ki. 1890 óta a budapesti kir. magyar tudományegyetemen a nevelés történetének magántanára volt s mint ilyen utolsó előadását, az 1904/5. tanév nyári félévében Nietsche bölcseletéről tartotta (a következő téli félévben nem tart előadást) számos hallgató részvételével, ötvenhét hallgató írta be előadását leckekönyvébe. A budai polgári iskolai tanárképzőben a bölcseleti előtan, gondolkodás- és lélektan tanára is ő volt. A székesfőváros törvényhatósága és annak közoktatási bizottsága sok éven át működő munkás tagját veszítette el benne. Egyideig a II. ker. vízivárosi I. számú iskolaszék elnöke is volt, mely tisztétől csak rövid idővel halála előtt vált meg. Mint a budai polgári körnek a közügyekért buzgó jegyzője megírta avatott tollával e kör történetét. A II. ker. szegény iskolás gyermekeket felruházó egyesületnek választmányi tagja volt. Az egyetem bülcsészet-kari magántanárai több ízben tüntették ki azzal, hogy kari képviselőül választották. Szóval a közélet és a tudomány mindazon terén, ahol működött, a kitüntető elismerés, a szeretet és ragaszkodás jeleivel találkozott, de ezt meg is érdemelte. Sokfelé működött és mindenütt a lelkesedés egész melegével, teljes odaadással. Azért elmondhatjuk, hogy ha sokáig nem is, de sokat élt. És milyen jóakaró barátja volt embertársainak! A közügyek. és a tudomány igazi önzetlen munkását, kedves családja a legszeretőbb férjet és Dénes fia a leggondosabb apát vesztette el benne. Az ür, melyet távozásával hátrahagyott, pótolhatatlan” Dr. Patrubány Lukács.